|
|||
BridzsSok kártyajátékban, mint például a bridzsben, egy hagyományos 52 lapos kártyacsomagot kell kiosztani négy játékosnak, így mindenki kap 13 lapot. Az ügyes játékosok ezután úgy is tudnak játszani a lapjaikkal, ahogyan megkapták őket, a legtöbb játékosnak azonban először rendezni kell a lapjait színek, azon belül pedig figurák szerint. Erre a célra nincs fix sorrendje a színeknek, de hasznos váltogatni a fekete és a piros színeket, így most a következő rendezettséget vesszük alapul: treff (clubs) < káró (diamonds) < pikk (spades) < kőr (hearts). (A színekre a továbbiakban a C, D, S, H rövidítésekkel fogunk hivatkozni.) Azonos színen belül az ász a legértékesebb lap, a sorrend tehát 2 < 3 < 4 < 5 < 6 < 7 < 8 < 9 < T < J < Q < K < A. (T-vel a 10-est jelöljük.) A játékosok jelölése általában az Észak (North), Dél (South), Kelet (East) és Nyugat (West) égtájakkal történik, az ülésrendjüknek megfelelően. Az egyik játékos lesz az osztó, aki kioszt egy lapot minden játékosnak a tőle balra ülővel kezdve, majd az óramutató járásával megegyező irányban haladva, míg végül az utolsó lapot magának osztja: Írj programot, amely beolvas egy pakli kártyát, kiosztja a lapokat, rendezi őket, végül kiírja a négy játékos rendezett lapjait az alább ismertetett formátumban! A bemenet specifikációja
A bemenet leosztások sorozatát tartalmazza. Mindegyik leosztás az osztót reprezentáló
betűvel ( A kimenet specifikációjaA kimenetnek az egyes leosztásokhoz tartozó négysoros blokkok sorozatából kell állnia. Minden blokkot négy sor alkot, amelyek az egyes játékosok rendezett lapjait írják le a példa outputban látható sorrendben és formátumban. A blokkoknak közvetlenül kell követniük egymást, üres sorok nélkül. Példa bemenet
A példa bemenethez tartozó kimenet
|
|||
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2024.09.30. |