Programozó versenyek

DEIK Regionális Programozó Csapatverseny, középiskolai kategória, 2014. november 30.

2014. november 30. 10:30 – 2014. november 30. 15:30

Rekeszfutás

Jo és barátai évente egyszer ellátogatnak a Bergkirchweih-nak nevezett helyi vásárra Erlangenben. Idén ezt szeretnék összekötni egy rekeszfutással (Kastenlauf). Jo otthonától indulnak egy rekesz (Kasten) sörrel (húsz üveggel). Mivel nagyon szomjasak, 50 méterenként megisznak egy üveg sört.

Mivel a Jo otthonától a Bergkirchweih-ig tartó út meglehetősen hosszú, több sörre van szükségük, mint amennyi induláskor rendelkezésükre áll. Szerencsére akad útközben néhány bolt, ahol sört is árulnak. Egy-egy ilyen üzletben eldobhatják az üres üvegeket, és vásárolhatnak újakat, de a teli üvegek száma sosem haladja meg a húszat (mert túl lusták ahhoz, hogy egynél több teli rekeszt cipeljenek).

Adva lesznek a boltok, Jo otthona és a Bergkirchweih helyszínének koordinátái. Írj programot, amely eldönti, hogy Jo és barátai boldogan elérnek-e a Bergkirchweih-ig, vagy kifogynak a sörből útközben!

A bemenet specifikációja

A bemenet egy olyan sorral kezdődik, amelyben t, a tesztesetek száma szerepel (t ≤ 50).

Minden teszteset első sora n-et, a sört árusító üzletek számát tartalmazza (0 ≤ n ≤ 100). A következő n + 2 sorban Jo otthonának, az üzleteknek és a Bergkirchweih-nak a helyszíne szerepel (ebben a sorrendben). A helyszínek két egész koordinátával, x-szel és y-nal vannak megadva (mindkettő méterben, –32678 ≤ xy ≤ 32767).

Mivel Erlangen egy téglalap elrendezésű város, két helyszín távolságát az első koordináták különbsége plusz a második koordináták különbsége adja meg (Manhattan-metrikának is nevezik).

A kimenet specifikációja

Minden tesztesetre egyetlen sort kell a kimenetre írni, amely vagy a „happy” szót tartalmazza (ha Jo és barátai boldogan jutnak el a Bergkirchweih-ra), vagy a „sad” szót (ha kifogynak a sörből útközben).

Példa bemenet

  1. 2
  2. 2
  3. 0 0
  4. 1000 0
  5. 1000 1000
  6. 2000 1000
  7. 2
  8. 0 0
  9. 1000 0
  10. 2000 1000
  11. 2000 2000
letöltés szöveges állományként

A példa bemenethez tartozó kimenet

  1. happy
  2. sad
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2024.09.30.