Programozó versenyek

Magas szintű programozási nyelvek 1, 2017. április 19., Sz12 ZH

2017. április 19. 12:00 – 2017. április 19. 13:45

A teknős és a csiga

A teknős és a csiga a következő játékot játsszák: egy kis kies tisztás két végére állnak, egymással szemközt. A pozícióikat összekötő képzeletbeli egyenes szakasz felezőpontját kijelölik célnak, és egy adott jelre mindketten elkezdenek szaladni e felé a pont felé.

Írjon programot, amely feldolgozza egy ilyen versenyfutásnak az adatait! A bemenet első sorában egy pozitív egész szám (n) szerepel, amely megadja, hogy hány percig tartott e nemes versengés. A következő két sor mindegyike n darab nemnegatív egész számot tartalmaz. Az egy sorban szereplő számokat pontosan egy szóköz karakter választja el egymástól. Az első n darab szám azt adja meg, hogy az egyes percekben, amíg a verseny zajlott, hány centimétert tett meg a teknős, a második n darab pedig azt, hogy mennyit a csiga. A verseny n perc után ér véget, ekkor valamelyikük (vagy mindegyikük) eléri a célpontot.

A programjának a standard kimenet első sorába azt kell kiírnia, hogy mekkora volt a teljes versenypálya hossza centiméterben számolva! A második sorba pedig attól függően, hogy melyikőjük érte el előbb a felezőpontot, vagy a „TURTLE” (teknős), vagy a „SNAIL” (csiga), vagy a „DRAW” (döntetlen) szót kell írnia.

1. példa bemenet

  1. 3
  2. 1 2 3
  3. 1 1 1
letöltés szöveges állományként

Az 1. példa bemenethez tartozó kimenet

  1. 12
  2. TURTLE
letöltés szöveges állományként

2. példa bemenet

  1. 3
  2. 1 2 3
  3. 3 2 1
letöltés szöveges állományként

A 2. példa bemenethez tartozó kimenet

  1. 12
  2. DRAW
letöltés szöveges állományként

3. példa bemenet

  1. 3
  2. 1 1 1
  3. 1 2 3
letöltés szöveges állományként

A 3. példa bemenethez tartozó kimenet

  1. 12
  2. SNAIL
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2019.03.01.