Programozó versenyek

Magas szintű programozási nyelvek 2, 2018. március 21., Sz16 ZH

2018. március 21. 16:00 – 2018. március 21. 17:55

Hullámvasutak (C#)

Egy zsúfolt vidámparkban olykor több órát is sorban kell ahhoz állni, hogy felülhessünk egy-egy hullámvasútra. A parkok méretére és a kígyózó sorokra való tekintettel érdemes megtervezni, hogy milyen sorrendben ülünk fel a játékaikra. A PortAventura World Európa egyik legnagyobb vidámparkja, mely a Costa Braván, Salou és Tarragona között található. Klasszikus területe (a kontinens egyetlen Ferrari parkján kívül) több tematikus világot tartalmaz, amelyek mindegyikében található legalább egy hullámvasút.

Írjon programot, amely a standard bemenet első sorából beolvas egy egész számot (n-et), amely a további feldolgozandó sorok (és hullámvasutak) darabszámát adja meg! A következő n sor mindegyikének a felépítése a következő:

hullámvasút_neve;világ_neve;legkisebb_magasság;várakozási_idő

A hullámvasút_neve és a világ_neve a hullámvasút, valamint a világ nevét tartalmazó sztringek, a legkisebb_magasság a felüléshez szükséges magasságot (cm-ben kifejezve), a várakozási_idő pedig az aktuális várakozási idő hosszát (percben kifejezve) tartalmazza.

A programja rendezze a beolvasott hullámvasutak adatait a várakozási idő szerint növekvő sorrendbe! Ha több azonos várakozási idővel rendelkező hullámvasút lenne a listában, akkor őket a legkisebb magasság szerint rendezze csökkenő sorrendbe! Ha ezek alapján sem tudna különbséget tenni két hullámvasút között, akkor őket a nevük szerint rendezze lexikografikus sorrendbe! Feltételezheti, hogy nincs két egyforma nevű hullámvasút.

A hullámvasutak adatait (név, világ és várakozási idő) a példa kimenetben látható formában írja a standard kimenetre!

Példa bemenet

  1. 6
  2. Furius baco;Polynesia;140;120
  3. Shambhala;China;140;120
  4. Dragon Khan;China;140;80
  5. Stampida;Far West;120;20
  6. Tami Tami;SesamoAventura;100;20
  7. El Diablo;Mexico;140;30
letöltés szöveges állományként

A példa bemenethez tartozó kimenet

  1. Stampida (Far West): 20
  2. Tami Tami (SesamoAventura): 20
  3. El Diablo (Mexico): 30
  4. Dragon Khan (China): 80
  5. Furius baco (Polynesia): 120
  6. Shambhala (China): 120
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2019.03.01.