Programozó versenyek

Magas szintű programozási nyelvek 2, 2018. március 21., Sz18 ZH

2018. március 21. 18:00 – 2018. március 21. 19:50

Drónfelvételek (Java)

Sok túrázó még csapadékos időben is járja Magyarország túraútvonalait. Ilyenkor az ösvényről drónnal készített felvételen kétféle dolgot szúrhatunk ki: az embereket és a pocsolyákat. Ismerve a túrázók aktuális helyzetét, és tudva azt, hogy mindegyik túrázó szeretné szárazon megúszni a túrát, könnyen meghatározható a túrázók helyzete a következő lépés megtétele utáni pillanatban. A túrázók az ösvényeken balról jobbra haladnak, a következő lépés megtétele utáni pillanatban mindegyikük a soron következő olyan helyre kerül, ahol nincs pocsolya. Így lesznek olyan túrázók, akik csak egy kis lépést tesznek meg az ösvény soron következő szomszédos szakaszára, de lesznek olyanok is, akiknek nagyobbat kell lépniük, hogy átugorjanak az előttük lévő pocsolyákat követő ösvényszakaszra.

Írjon programot, amely a standard bemenetről állományvégjelig (EOF-ig) soronként egy-egy ösvényről készült felvétel tartalmát olvassa be! Szerencsére a rögzített képek előfeldolgozása már megtörtént, ezért az ösvényeket egy olyan sztringgel írjuk le, amelyeken emberek (*), pocsolyák (@) és szabad területek (=) találhatók.

A programja írja a standard kimenetre a következő felvételt reprezentáló (hasonló formátumú) sztringet! Feltételezheti, hogy még senki sem érte el a túra célját, és nem is egy pocsolyába tűzték ki a célt jelző zászlót, ezért mindegyik résztvevő előtt lesz még legalább egy üres terület, ahova léphet.

Példa bemenet

  1. ==*====*====
  2. ===@===
  3. **@@@==*@@=*@*=
  4. *=*=*=*=*=*=
  5. ==*@===*=*@=
letöltés szöveges állományként

A példa bemenethez tartozó kimenet

  1. ===*====*===
  2. ===@===
  3. =*@@@*==@@*=@**
  4. =*=*=*=*=*=*
  5. ===@*===*=@*
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2019.03.01.