Programozó versenyek

Magas szintű programozási nyelvek 2, 2018. május 2., Sz16 ZH

2018. május 2. 16:05 – 2018. május 2. 17:55

Vonalhálózat #1 (Java)

A nagyobb városok tömegközlekedési hálózata olykor átláthatatlan tud lenni. A különböző vonalak többször is keresztezhetik egymást, továbbá közös szakaszaik is lehetnek. A vonalak mindegyike legalább két megállót (végállomást) tartalmaz, melyek között tetszőleges számú közbenső megálló is lehet.

Írjon programot, amely parancssori argumentumai egy-egy szöveges állomány nevét tartalmazzák! Ezek az állományok egy-egy járat útvonalát írják le, a megállók egymás utáni felsorolásával (az első sor az egyik végállomást, az utolsó sor a másik végállomást, míg a közbenső sorok egy-egy közbenső megálló nevét tartalmazzák). A program olvassa be a szöveges állományokban található adatokat, majd lexikografikus sorrendben írja a standard kimenetre azon megállók neveit, amelyek csak végállomásként funkcionálnak (azaz nincs olyan járat, amely csak keresztülhaladna rajtuk)! Előfordulhat, hogy valamilyen hiba folytán egy-egy szöveges állomány nem feldolgozható, ekkor a program – az érintett állományt figyelmen kívül hagyva – folytassa a többi feldolgozását!

Parancssori argumentumok

  1. 2.txt 5.txt 11.txt
letöltés szöveges állományként

A 2.txt állomány tartalma

  1. Nagyallomas
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Doberdo utca
letöltés szöveges állományként

Az 5.txt állomány tartalma

  1. Segner ter
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Nagyallomas
  4. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  5. Koztemeto, fokapu
letöltés szöveges állományként

A 11.txt állomány tartalma

  1. Doberdo utca
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Borzan Gaspar utca
letöltés szöveges állományként

A program futása során előállított kimenet

  1. Borzan Gaspar utca
  2. Doberdo utca
  3. Koztemeto, fokapu
  4. Segner ter
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2019.03.01.