Programozó versenyek

Magas szintű programozási nyelvek 2, 2018. május 2., Sz18 ZH

2018. május 2. 18:00 – 2018. május 2. 19:50

Vonalhálózat #2 (Java)

A nagyobb városok tömegközlekedési hálózata olykor átláthatatlan tud lenni. A különböző vonalak többször is keresztezhetik egymást, továbbá közös szakaszaik is lehetnek. A vonalak mindegyike legalább két megállót (végállomást) tartalmaz, melyek között tetszőleges számú közbenső megálló is lehet.

Írjon programot, amely parancssori argumentumai egy-egy szöveges állomány nevét tartalmazzák! Ezek az állományok egy-egy járat útvonalát írják le, a megállók egymás utáni felsorolásával (az első sor az egyik végállomást, az utolsó sor a másik végállomást, míg a közbenső sorok egy-egy közbenső megálló nevét tartalmazzák). A program olvassa be a szöveges állományokban található adatokat, majd lexikografikus sorrendben írja a standard kimenetre azon megállók neveit, amelyek mind végállomásként, mind köztes megállóként megtalálhatók az állományokban! Előfordulhat, hogy valamilyen hiba folytán egy-egy szöveges állomány nem feldolgozható, ekkor a program – az érintett állományt figyelmen kívül hagyva – folytassa a többi feldolgozását!

Parancssori argumentumok

  1. 1.txt 5.txt 10.txt
letöltés szöveges állományként

Az 1.txt állomány tartalma

  1. Nagyallomas
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Egyetem
letöltés szöveges állományként

Az 5.txt állomány tartalma

  1. Segner ter
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Nagyallomas
  4. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  5. Koztemeto, fokapu
letöltés szöveges állományként

A 10.txt állomány tartalma

  1. Nagyallomas
  2. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  3. Segner ter
  4. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  5. Egyetem
  6. /* koztes megallok nevei (soronkent egy) */
  7. IT Services Hungary Kft.
letöltés szöveges állományként

A program futása során előállított kimenet

  1. Egyetem
  2. Nagyallomas
  3. Segner ter
letöltés szöveges állományként
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2019.03.01.