|
|||
A nagy emberrablásAz előző feladat szavazását követően a támadók sikerrel elrabolták mindegyik csapat legokosabb tagját, majd katonai szintű memória-módosító eszközökkel módosították a többi résztvevő emlékezetét, hogy ne is emlékezzenek arra, hogy volt +1 csapattagjuk. A támadók célja ezzel nem más, mint egy szuperokos csapat kialakítása az elrabolt emberekből akik segítenek nekik világuralomra törni. Szerencsére amikor a rendszergazdák a korábbi kibertámadás után a backupokból visszaállították a rendszert, észrevették, hogy a logokban minden csapatnál 1-el több fő szerepel, mint amennyi jelen van. Azonban arra vonatkozó információink nincsenek, hogy hova és mennyi időre vitték el őket, ám az egyik támadó véletlenül hátrahagyott egy papírt aminek a segítségével ki lehet számolni, hogy hány napunk van még megmenteni a társunkat mielőtt a memória-módosító technikáknak köszönhetően teljesen az ő oldalukra állítják. InputA bemenet két, sor vége jellel lezárt sorból áll:
OutputA kimenet egyetlen pozitív egész, mely az alábbiak szerint alakul ki:
Példa
Input:
Magyarázat
Az első esetben 2 hosszú összefüggő részsorozatot keresünk, mert a támadók 2
napra szeretnének megszállni. Így az összes ilyen összefüggő részsorozat a
[3,7] és a [7,6], [6,3]. Az első és utolsó összege belefér a 10-es
költségvetésbe, de a legolcsóbb a [6,3]-as, 9 összegű. |
|||
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, v. 2024.09.30. |